Thursday, June 13, 2024
Follow Us
Suppan Gergely: egyértelműen véget ért a recesszió Magyarországon
Image by freepik

Egyértelműen véget ért a recesszió Magyarországon, mostantól csak a növekedés mértéke a kérdés - mondta az M1 aktuális csatorna műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza.

Advertisement


Suppan Gergely az első negyedév GDP-adataira reagálva elmondta, hogy az elemzők egy részét is meglepték a KSH által kedden megjelentetett számok, főképp azokat, akik nem vették figyelembe a kisebb ágazatok hatásait.

Az idegenforgalom, a vendéglátás biztosan hozzátett a gazdaság teljesítményéhez, a kiskereskedelem fordulata pedig már az év elején látszott, akárcsak a hitelezés fellendülése, amely az állami támogatásoknak és a hitelek csökkenésének köszönhető - emelte ki a vezető közgazdász.

Suppan Gergely szerint a növekedés előjelei tavaly is látszottak, most pedig arra kell törekedni, hogy jövőre a növekedés üteme meghaladja a 4 százalékot. A kiskereskedelmi forgalom ma még visszafogott, de a magas foglalkoztatás és a jelentős reálbér-növekedés hatására gyorsan oldódhat a vásárlói óvatosság, és emelkedhet a fogyasztás a következő hónapok során - hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Joomla! Debug Console

Session

Profile Information

Memory Usage

Database Queries